Az elmúlt évek oktatáspolitikájának szinte egyedülálló momentuma volt, hogy két nagy politikai pártunk okosai egyetértettek az emelt szintű érettségi bevezetésének szükségességében. A sajtó is meglepődve fogadta a hirtelen jött és legalább annyira hirtelen tovatűnő konszenzust, hiszen gyorsan ki is derült, nem úgy van ám az!

Előzetesben: a Magyar Rektori Konferencia több ízben javasolta a szaktárcának, hogy tegyék kötelezővé a magasabb szintű matúrát, hiszen semmi értelme a kétszintű érettségi rendszernek, ha a kutya nem teszi azt kötelezővé. Hülye lesz ugyanis az a gyerek többet tanulni, akinek van egy középfokú nyelvvizsgája, vagy akár igazolni tudja hátrányos helyzetét (ez talán gyakoribb Magyarországon), hiszen így is megkapja a maximum 80 pluszpontból előbbiért a 35-öt, utóbbi esetben pedig az 50 pontot. Ráadásul középszinten fix, hogy jobb érettségit ír, így dupla haszon, hiszen jobb százalékos eredményért jobb pontszám jár, ugyebár. És ez csak azokra vonatkozik, akik állami képzésben akarnak tanulni, a költségtérítéses pontszámokhoz többnyire elég egy hármas középszintű, vagy gyenge négyes érettségi, pluszpontok nélkül.  
 
Éppen ezért a motiváció, az erősebb verseny, illetve az utóbbi évek kedvenc jelszava, a minőség megteremtése érdekében összedugták a fejüket a szocialista oktatási munkacsoport jeles képviselői és kiötlötték, hogy az MRK igényének eleget téve javasolják a felsőoktatási felvételi belépőjeként az emelt szintű érettségit 2012-től. Gondolták jó példa, hogy idén már az állatorvos, orvos, fogorvos szakokra csak emelt szintű érettségivel lehet bekerülni, és ha az orvos-jelölteknek elég volt két év a változásra (mert erről 2008-ban döntöttek) a többi jelentkezőnek is elég lesz. És itt van a kutya elásva. Mert a Fidesz jeles szakértői viszont úgy vélték, két év semmiképp nem elegendő a felkészüléshez, legalább három évre van szükség ahhoz, hogy a gyengélkedő közoktatásunk felkészüljön eme óriási pluszforrásokat igénylő feladatra. Tény persze, hogy az eddigi siralmasan alacsony számú emelt szintű érettségi helyett ennél jóval többre kell felkészülni, de itt csak az arányok változnak, több lesz az emelt szint, kevesebb a közép. Akkor mi végre kell a pluszforrásoktól tartani, kérdem én?
Mindenesetre a két párt jól kitalálta a maga "lényegesen elkülönülő" álláspontját, így nem is csak módosító indítványt, külön törvénymódosító javaslatot nyújtott be a Fidesz. Ezzel persze még semmi gond nem lett volna, hiszen egyfelé eveztek, csak nem egy hajóban.
De mindegy is. A december közepén megszavazott törvénymódosítás szerint ugyanis mégis 2012-től, de továbbra is az egyetemek dönthetik el, hogy a kormány által az előtte lévő két évben meghatározott vizsgatárgyak melyikéből kérnek emelt szintű érettségit, egyáltalán kérnek-e.
 
Na, ez ám az eredmény Hölgyeim és Uraim! Mert eddig mi volt a gyakorlat? A felsőoktatási intézmények dönthettek arról, mely tárgyból írnak ki felvételit, és hogy kérnek-e emelt szintű érettségit, avagy nem kérnek. (tapasztalatok szerint nem kérnek, mert akkor hogy lesz elég hallgató, vagyis hogy lesz elég pénz). Na mármost, a megszavazott törvénymódosítás szerint kérem szépen a változás: a kormány meghatározza az egyes szakokon előírt felvételi tárgyakat (mondjuk ötöt), ebből az adott intézmény kedve szerint választ kettőt, és eldönti, kér-e emelt szintű vizsgát, avagy nem.
Jeles politikusaink ezen dolgoztak biztosan nem sokat, mondjuk egy-két hetet. Tárgyaltak-vitáztak egyszer-kétszer, rádiós, televíziós nyilatkozatokat adtak, megszólaltak az elektronikus és nyomtatott sajtóban, majd elfogadtak egy olyan törvénymódosítást, amelyről jól tudják, semmiféle változást nem hoz majd a felsőoktatás minőségében, hiszen magában a törvényi szabályozásban sincs semmi lényegi változás, csak egy plusz kör.
Ez itt a ráfordított munka és az eredmény pontos relációja. Pont amilyen az országé és a minőségi fejlődésé.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad.blog.hu/api/trackback/id/tr561648423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.