Újabb érdekesség látott napvilágot az oktatási tárca tollából. Ha nem is a minisztérium munkatársai írták azt a Diákjogi Tudort, amely nem rég jelent meg, ők kérték fel a készítőket. Azt sajnos nem közölték, mennyit is költöttek a színes-szagos, 44 oldalas csodára, de talán jobb is, mert kirohannánk a világból. A kiadvány a tanügyi szabályokat magyarázza el, és 33 témát fejt ki, mint például a diszkrimináció, az esélyegyenlőség, vagy az öltözködés.

És hogy mennyire lett közérthető, itt egy példa: „Fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy a magánélethez való jogod sem korlátlan, azaz gyakorlásával nem korlátozhatod másokat e jogaiknak érvényesítésében, továbbá nem veszélyeztetheted a saját és társaid meg a nevelési-oktatási intézmény alkalmazottainak egészségét, testi épségét, illetve a művelődéshez való joguk érvényesítéséhez szükséges feltételek megteremtését, fenntartását.” Érdekelne azért, hogy mit mond erre a 10 éves, hogy mi fán terem az a „művelődéshez való joguk érvényesítéséhez szükséges feltételek megteremtése”. Lehet, hogy a 14-18 éves korosztálynak szól a kiadvány, a célközönség megnevezése azonban kimaradt a csak elektronikusan megjelenő kötetből. Kár.
 
A 28. kártyán a CSÓKJOG-ot latolgatja a kiadvány - hát igen, ez már a ló túloldala. Bizony, a szöveg elolvasása után már mindenki tudja, hogy hiába szóltak eddig a tanárok azért, mert valaki csókolózott a teremben, vagy a folyosón, most már szabadon mehet a csók. És ha a tanár szólna valamit?! - azt nem teheti, ez az alternatív, elképzelhetetlen végkimenetel nem szerepel a kiadványban. Mindenki okosabb lett, senkiben nem maradtak kételyek. Gondolom, majd a kinyomtatott változatot elég határozottan, mint egy pajzsként feltartók megmenekülnek a tanárok elmarasztaló kijelentéseitől, a többiek pedig elvesznek.
 
Egyébként, ha kevésbé nézem szőrös szívűen ezt az „ismeretterjesztő” füzetet, akkor még jónak is találnám ezt a kiadványt. Most. De, hogy mit mond erre egy diák?! Azt nem tudom, de lehet, hogy nem is akarom tudni. Könnyelmű ilyen kijelentést tenni, hogy szabadon felhasználható, meg sokszorosítható. Talán azon kellene elgondolkodni, hogy nem a kiadvány megírása a legnagyobb feladat, hanem a tartalom megismertetése, amelyhez a tanárok kaptak egy újabb mankót, holott ennél többre van szükségük.

A bejegyzés trackback címe:

https://szamarpad.blog.hu/api/trackback/id/tr601924076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.